2012. január 29., vasárnap

ESP Group


Gőz László
Budapesten született 1954-ben. Zenei tanulmányait a Kodály Zoltán irányítása alatt álló középiskolában kezdte. Később a Bartók Béla Konzervatórium jazz és klasszikus tanszakán tanult, majd elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola harsona és tanári szakát. 1978 óta a Zeneakadémia jazz tanszakának zenetörténet, szolfézs és jazz-improvizáció tanára. Alapító tagja volt a kortárs zenét játszó 180-as Csoportnak. 1979 és 1989 között az együttes tagjaként több mint 400 koncerten szerepelt egész Európában, felvételeket készítettek a Magyar Rádió, a Süddeutscher Rundfunk, a Hessischer Rundfunk, a Radio France és a Magyar Televízió számára, olyan neves személyiségekkel együttműködve, mint Steve Reich, Petr Kotik, Alvin Curran, Chris Newman, Szabados György, Vidovszky László. 1989-ben létrehozta a Brass Age együttest, amellyel két lemezt készített. 1994-ben Erdélyi Péterrel megalapította az ESP Groupot. Számos zenekarban játszott (pl. Interbrass, Budapest Big Band, LGT, Jazz+az); több mint 100 lemezen működött közre stúdiózenészként. 1996-ban Jiggs Wighammel, 1998-ban Carl Fontanaval játszott együtt. 1996-ban megnyitotta a Budapest Music Center – Zenei Információs Központot, majd 1998-ban megalapította a BMC Records lemezkiadót, amely eddig közel 80 klasszikus és jazz zenei CD-t adott ki. Több tucat magyar klasszikus, kortárs és jazz lemez producere.
Forrás: fidelio.hu

Sopronban is fellépett.